Mi a lehetőségek közül inkább a kalandosabb túrát választottuk, végcélunk a Páris-patak völgye volt, így a szurdok felső részéről indultunk. Nógrádszakál kb. 1,5 óra kocsival Budapesttől. A domb tetején magasodó templom felé indultunk el, ahol az út mellett meg is találtuk az Északi Zöld túraút zöld jelzését. A következő jelzésig csak a megérzéseinkre, és a telefonra letöltött túratérképre hagyatkoztunk, mert jelzést nem láttunk. Ellenben volt jó néhány csapás, ahol dönteni kellett, melyik irányba indulunk el.
Fent a magasban, nyomokban még fagyott hó is volt.
Az utunk a zöld kereszt jelzésig tart, de nagyon figyelmesnek kell lenni, mert a jel egy balra tartó ösvényen, csak pár méter után látható. Tehát mikor jobb oldalt az alábbi táblák tűnnek fel, ott kell letérni az útról, amely a szurdokhoz levisz.
Itt kezdődik az igazi szurdok túra: a mederben rengeteg bedőlt fatörzs, ágak sokasága, kövek találhatóak. Másztunk, bújtunk, ugrottunk, kapaszkodtunk.
Sajnos nem tudtunk végig menni, mert egy helyen több méter mélységben csak egy függőleges fatörzsön keresztül juthattunk volna át. Visszafordultunk, és egy nagyjából alkalmasnak ítélt helyen kimásztunk (szó szerint másztunk: fatörzsekbe és gyökerekbe kapaszkodva) a szurdokból.
Látnivalóból nem volt hiány, rengeteg kép készült a szurdokban.
Lyukak, üregek: egykori fatörzsek, ágak visszamaradt üregei.
Miután újra a zöld kereszt jelzésen voltunk, lesétáltunk a völgyszakadék bejáratához, ahol esőbeálló és információs táblákon találhatók.
Itt már látható a patak nyoma, kevés víz található a kavicsok között. Egy pár métert itt is bementünk a szurdokba visszafelé.
Kiérve az aszfaltozott útra, alig 1 km-t haladva visszaértünk a faluba. Az út mellett az Ipoly kanyarog, túlsó partja már Szlovákiához tartozik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése