2017. december 4., hétfő

Együtt a magyar családokért-Teljesítménytúra a Széchenyi hegyen, Budai-hegység, 14,5 km

Sajnos a novemberi közös teljesítménytúrák teljesen kimaradtak, valahogy nehezen tudjuk mostanában összeszervezni a 4-es csapatot. Így végül a vasárnapi túrára ketten maradtunk P-vel. Az eredeti terv szerint a Bakonyba mentünk volna, de a hóviszonyokra tekintettel (előtte P megnézte a térképet, és a helyszínt "úttalan utakon" lehetett megközelíteni, ami a havazás miatt aggasztó volt) végül a Budai-hegység jött csak számításba. (mint tudjuk én azt nagyon szeretem, mert korai indulás esetén nagyjából az ebédre haza is érek.:)

Hóból nem volt hiány a talajon, néha még esett is apró pelyhekben. Az út nagy részén erősen az útra fagyva, a faágakról a letöredezett jégburkolat is ropogott a talpunk alatt, a hőmérséklet 0 C alatt volt.

Bár én mindig szükséges rosszként élem meg a túrabotok használatát (útban van, ha fényképezek, cipelnem kell, ha nem használom), de most nélkülük nehezen boldogultam voltam.

A túra útvonala: 
Széchenyi-hegy- Normafa- Tündér szikla- János-hegy- Makkosmária- Normafa- Széchenyi-hegy
Szintkülönbség:
420 m



Széchenyi-hegy (gyermekvasút megálló)


Normafa 
(reggel valamivel 8 óra után még kietlen, visszafelé már benépesedett)


Tündér szikla



Átmentünk a Libegő alatt is
(működött, talán karbantartás volt?)


János-hegy 
(a játszótéren megreggeliztünk)



Mi ketten....



Meg a hó.....


2017. október 10., kedd

Galya 10, Mátra, 9,6 km

Ez alkalommal többszörösen is szétváltunk: hárman mentünk a Mátrába, H ment Gödöllőre (bevállalósan 22 km-re:). A Mátrában mi ketten lányok már a 10 km-t is kihívásnak éreztük, de P a Galya 20-at teljesítette.

Korán keltünk, korán indultunk, így 1/2 9-kor már neveztünk is. 5 C körül volt a hőmérséklet, fázott a kezünk, lábunk, arcunk. Persze nem sokáig, ahogy bemelegedtünk (és a hőmérséklet is emelkedett valamennyit), már nem is éreztük a hideget.



volt sok-sok gomba...


...sok-sok színes levél

T-vel sétálva, és sokat fecsegve haladtunk a saját tempónkban. Nem siettünk, megálltunk enni, fényképeztem fűt-fát-bokrot, ráértünk, mert tudtuk, hogy P nélkül nem tudunk haza menni:)

Összességében nagyon jól szervezett túra volt. Az előzetes regisztráció és a résztvevő limit miatt nem volt tömeg, az úton nem tapostuk le egymás sarkát. Az itiner és a térkép alapján teljesen érthető volt az útvonal, nem volt bizonytalanság. Az ellátás full extrás volt, félúton is terített asztal: zsíros, lekváros, vajas kenyér, sajt, olíva, paradicsom, hagyma, uborka, vágott savanyú (és persze ugyanez a célban). Most már be kell vallanom: én csak a zsíros kenyér/csalamádé miatt járok teljesítménytúrákra.

Évekkel ezelőtt, mikor utoljára voltam Galyatetőn, még a Galyatető Turistacentrum nem épült meg. Most ámulva néztem, milyen színvonalas az építmény. Menjetek el, szálljatok meg náluk, én mindenképpen felvettem a kívánságlistámra.

Katt a linkre: http://www.galyacentrum.hu/

Néhány kép


Galya-kilátó


Vörös-kő kilátó






Így hárman: 



A Galyatető-i Kodály templomban aznap a kórus találkozó nyitóünnepsége volt az istentisztelet során, volt, így a túra végén T-vel oda mentünk hallgatni bámészkodni.


Ezek a fess fiatalemberek és egyetlen hölgy a Magyar Légierő zenekar tagjai
(természetesen megvártuk az előadásukat:)


2017. szeptember 12., kedd

Galgemente 20, Gödöllői dombság ,18,6 km

Mentünk, mert:
                         -mert a 4-es csapatunkból hárman még mindig Aszódon élnek
                         -mert a lányok már tavaly is voltak ezen a távon
                         -mert "lusták" vagyunk, és ez itt volt helyben:)
                         -mert büszkék voltunk P-re, aki a 40 km-es távon indult el
                         -mert gyönyörű ez a vidék

Mondanom sem kell, hogy a vasútállomáson még feldobtunk egy pénzérmét, annyira bizonytalanul vonogattuk a vállunkat, hogy a 12.5 km-es távra menjünk, vagy a 20 km-re. A 12.5 km győzött, mi pedig teljes egyetértésben beneveztünk a 20 km-re....Bár már ezt már akkor tudtuk, mikor H bizonytalanul megkérdezte az érme földet érése utána, hogy "Feldobjam még egyszer?"...

Idén az időjárás is szép volt, a túra előtt nem esett eső, sőt szépen felmelegedett az idő. Igazi nyárvégi időjárás volt. Térképre, szöveges itinerre nem is volt szükség, H és T tavalyról emlékezett az útvonalra, az út pedig végig fel volt szalagozva.


A Hosszú-völgy felé indultunk a városból


Ahol nem volt pontőr, ott lelkesen x-eltünk a zsírkrétával




Biztos vagyok benne, hogy aki Aszódon nőtt fel, már járt ezen a részen. A Hosszú-völgy, Makkos, Paskom tájak mindenkinek ismerősen hangzanak. (vagy csak a mi korosztályunknak?) Iskolai kirándulásokra jöttünk ide, emlékeim szerint a fiúk a Makkosba is sokszor kijöttek.(talán cigizni? :) Paskomban földek, telkek, apró házikók vannak.


Gyönyörű színek

Mivel a szintemelkedés alig haladta meg a 300 m-t, nem volt annyira megerőltető a túra. A megfelelő szalagozás, táblák miatt pedig esélyünk sem volt eltévedni. Én személy szerint szívesen láttam volna több embert, ismerőssel nem is találkoztunk (vagy már megint mi indultunk túl korán???) A cél Aszódon a Butykos kocsmában volt, ahol előzetes rendelés után meleg ételt is lehetett fogyasztani.


Hosszú-völgyi gémeskút 


És láttunk ilyet is (utólag bánom, hogy nem hoztam haza)







Mi hárman



Jövőre, veletek, ugyanitt!





2017. augusztus 13., vasárnap

Szavanna 10, Velencei-hegység, 11,5 km

A mai napon megtörtént az évadnyitásunk, teljes létszámmal (értsd 4 fő) részt vettünk a Szavanna teljesítménytúrán. Nálunk az évad szeptemberben kezdődik, és késő tavaszig tart. Persze azért néha külön/hiányosan/másokkal is megyünk túrázni, ezért most különösen nagy öröm volt, hogy mindenkinek jó volt az időpont. Bár ehhez kellett H is, aki már több, mint egy hónappal ezelőtt közölte, hogy ezt a túrát közösen kell megcsinálni, "jó lesz ez gyerekek, higyjétek el".....
Az idei évben én teljesen elmaradtam a túrákról, nekem egyfajta bemelegítés is volt, hogy bírom-e, és jelentem, igen bírom.

Sukoróra mentünk kora reggel, az első indulók között voltunk a 7:50-es rajtidővel. A futókat csak jóval később indították, a túrázók nagy része pedig még nem ért ide. De lehet, hogy az időjárás is hozzájárult, bár az eső nem esett, de az út nagy részén erősen fújt a szél. Számunkra ez tökéletes túrázó idő volt, egyetlen dologban értünk egyet teljesen: melegben nem túrázunk.


kilátás a Velencei-tóra, borús időjárással

A túra profi szervezésű volt, bár mikor az indulásnál az itinert a kezünkbe nyomták, kicsit csodálkoztunk, hogy szöveges leírás nincs. Néhány km után be is láttuk, hogy teljesen felesleges: táblák és szalagok jelezték végig az utat, eltévedésre esély sem volt.


nagyon praktikusak voltak ezek a leszúrható táblácskák

A túra nem volt megerőltető, a szintemelkedés minimális, 286 m volt. Egyetlen rövid rész volt, ahol meredek(ebb) volt a lejtő, és csúszott  a száraz avar, föld. Én egyszerűen itthon felejtettem a botokat, de P -nek és H-nak nagyon hasznos segítség volt.

Komótos tempóban  sétáltuk végig a 11.5 km-t és már 12 óra előtt a célban voltunk. Az iskolában terített asztallal vártak, a szokásos zsíroskenyér-hagyma-csalamádé menü mellett, rengeteg görögdinnye, és házi sütemény volt.

Még képek:



barkácsolt híd, a patak teljesen ki volt száradva



A következő közös túránk Aszódon lesz, jó helyismerettel vágunk majd neki, az biztos:)

2017. január 17., kedd

Téli séta (Nagy-Hárs-hegy, Kis-Hárs-hegy) Budai-hegység (3 km)

A rövidke sétánkat R-rel, igen hosszas egyeztetés előzte meg, mert én teljesítménytúrára szerettem volna menni, ő pedig kötetlenül, a kiválasztott útvonalon. A Hárs-hegyet javasolta, így a két kilátót is megnézhettük. Bár igen sűrűn járunk a Budai-hegységbe, de ezt a két kilátót még egyik túraútvonalunk sem érintette, így hagytam magam meggyőzni, hogy jó lesz ez nekünk.


Hó és tiszta idő volt, nagy örömünkre

Az útvonal nem túl bonyolult: a Szépjuhászné gyermekvasút megállótól indul, majd a sárga jelzést követve eljutunk a Kis-Hárs-hegyig. Tovább haladva a Nagy-Hárs-hegy következik, majd a zöld körút jelzésre áttérve visszaérünk a Szépjuhásznéhoz. A táv, rövid, könnyű, a kilátók miatt érdekes is.


Kaán Károly-kilátó 
Nagy-Hárs-hegy


És a kilátás fentről


Bátori barlang bejárata
(lezárt)


Makovecz Imre-kilátó
Kis-Hárs-hegy


Ilyen volt a havas táj






Ráérős, beszélgetés sétánk volt.  Az új túrabotjaimat kipróbáltam, egyelőre még szokom őket. De egyértelműen nagyon hasznos volt a hóban. Ha az időjárás alkalmas lesz, a Téli Mátra túrán újra használhatom őket.


2017. január 1., vasárnap

2016.december 28. Mária út/ Máriabesnyő-Aszód, 14 km

Karácsony után, hogy lemozogjuk a bejgliket megcsináltuk az évadzáró túránkat. Igazán büszkék lehetünk magunkra, az idei évben 200 km felett mentünk jócskán. Akkor 2017-ben a 300 km-t célozzuk meg? :):)


Mivel mindenki aszódi (igen, P! én is az vagyok, bármilyen hihetetlen....), ezért a Mária út helyi szakaszára gondoltunk máriabesnyői indulással, aszódi érkezéssel. Korán keltünk, igen gyorsan Máriabesnyőre értünk a helyi busszal. Terveztük, hogy bemegyünk a templomba, de mivel csak 9 órakor "nyitott", így neki vágtunk a szeles, csípős időben. Az úton az időjárás teljesen változó volt: napos, borult, szélcsendes, és az utolsó szakaszon a senki földjén (Bag-Aszód között) rettenetesen fújt a szél.

Máriabesnyő

Mivel nem szervezett túra volt,csak a Mária út térkép volt nálunk, amit végül P helyismeretének köszönhetően elő sem vettünk (de, egyszer volt rá szükségünk). A jelek jó állapotban, látható helyeken voltak felfestve, és néhány táblával is találkoztunk.

 Ha nagyon elbizonytalanodnánk....

A Babati tavakat érintve haladtunk Domonyvölgy felé.


Meseszép volt ez a nagy kékség


 ....és még mindig kék...


A Babati tavaknál mentünk át az autópálya alatt
 
 

A következő pihenőhelyünk a Domonyvölgy és Aszód között (Csintoványi Csárda mellett) található Petőfi forrás volt. A forrás vize annyira közkedvelt, hogy itt az év minden időszakában sorban állnak a környékbeli emberek kannákkal, ezt a vizet fogyasztják.


Itt megpihentünk, majd átkeltünk a 30-as úton Bag irányába. Ez a szakasz annyira nem volt kedvelt, mert az autópálya mellett haladtunk közvetlenül. A hideg miatt minden pocsolyán jégréteg volt, mi (=szigorúan csak csajok! )nagy örömmel szakítottuk be mindent.


Bagra beérve, már nem sok újdonságot láthattunk, a süvítő szél miatt mindenki felvette a kapucnit, igyekeztünk gyorsan átjutni Aszódra. A "Suba közbe" léptünk be (ez ugye nem a  hivatalos neve?) Aszódra, és egy gyors bevásárlás után a Coopban a túrát befejezettnek nyilvánítottuk.


A túra legszebb fája

2016. december 12., hétfő

2016.december 11. HavaZOO 13/20, Budai-hegység

Akit érdekel a történet, hogy is lehet benevezni a 13 km-es távra, majd fél úton átnevezni a 20 km-re, majd fáradtan beérni a célba, az nyugodtan olvasson tovább....Nekünk ez is sikerült!:)

Négyen indultunk szokásosan, de P a 20 km távra nevezett, mondván tavaly megcsináltuk az Oroszlánt, most  neki a Farkas következik. Mi a lányokkal hárman úgy gondoltuk, nekünk bőven elég a 13 km, azon még jót beszélgetni, nem is fáradunk el nagyon, majd P-t bevárjuk a Szépjuhásznéban a zsíros kenyerek fölött ücsörögve.
(apropó beszélgetés: P mesélte, hogy végig a túra alatt két hölgy ment mögötte, akik egész úton csak főztek:)

P gyorsan le is hagyott minket, szerintem örült, hogy végre a saját tempójában mehet, nem kell senkit bevárnia (jó, ezt ő nem mondta, csak én adom a szájába ezeket a szavakat). T nézte a térképet, én olvastam a szöveget - úgy tűnik több kevesebb sikerrel:)


Szép időnk volt: egy idő lekerült rólunk sapka,sál,kesztyű

Az tavalyi Oroszlánról arra emlékeztem, hogy nem volt kedvencem a Hűvösvölgyi út után városi rész, sok lépcsőt és meredek utcát megmásztunk, míg elérkeztünk az Apáthy-szikláig.

Itt sem lefelé mentünk.


A kilátás a szikláról gyönyörű volt.





Az első ellenőrző pont az Árpád-Kilátó volt. Valahogy ez a hely számunkra mindig is egy Bermuda háromszög volt. Már többször előfordult, hogy túrákon itt tétováztunk, hogy milyen irányba is kellene folytatni az utat. 
Sajnos hiába volt az itineren egyértelműen leírva, hogy a Farkas a kék jelzés jobb oldali ágán, az Oroszlán pedig a bal oldali ágán folytatja az útját, mi ezt sajnos benéztük.


De a kilátás csodálatos volt.


Biztos, hogy nem lesz a kedvenc helyünk.

Az Alsó-Kecske-hegyi ellenőrző ponton kellett szembesülni a tudattal, hogy bizony mi a 20 km-es távra tértünk át:) A rikító színű kék autónál mindenki nagyon kedves volt: bőszen kínálgattak vízzel és nápolyival (látszott tán rajtunk, hogy elkeseredtünk???), térképet mutogattak, megbecsülték kb. mennyit kellene visszamenni. Mi is megbeszéltük, és abban maradtunk, hogy jól már semmikképpen nem járunk: átneveztünk a Farkasra. (és még itt sem mertük P-t felhívni:)





A szél kedvezett a paplan ernyőzéshez, sokan voltak fent az Újlaki-hegy tetején

A Határnyeregnél a két táv újra találkozott, mi újra arra gondoltunk, hogy már igazán nincs sok hátra (de bizony volt). Mindenesetre a végén már nagyon számoltuk a hátralévő kilométereket, és a perceket, egyszerűen elfáradtunk.


Vadaskerti-emlékmű 


Ördög-árok

Szintidőn belül érkeztünk vissza a Szépjuhászné Étteremhez. P addig evett-ivott, míg várnia kellett ránk egy órát. Mi is ettünk zsíros kenyeret, komolyan, szerintem én csak ezért járok teljesítménytúrázni (nem)...:) De muszáj volt végig hallgatni azt is, hogy kinek éppen hol/mi fáj. És hogyha haza érünk, mit nem fogunk csinálni....


Bár volt néhány saras szakasz, ahol cuppogott a bakancs, 
mire leértünk le is száradt a sár.