2020. január 13., hétfő

Túranaptár 2020 Január, Gerecse, 14,40 km


Az idei év kihívása számunkra az 2020.évi Túranaptárban feltüntetett túrák teljesítése. Ez évi 12 túrát jelent (illetve a naptárban 2019.decemberre is volt már túra), havonta egy. A túra többsége nem hosszú, inkább egy hosszabb sétának felel meg, természeti látnivalókkal. 
A januári túra Héregről indult, megmászva a Gerecsét, szintén Héregre tért vissza. A naptár szerint kb. 12 km (lemérve 14,40 km), gondoltuk, 4 óra alatt biztosan végzünk (04:23-al zártunk végül). 

A túra a Tájháztól indult, temető irányába a piros és zöld jelzésen
(nem Kati, nem az épületekre kitett nemzeti zászlók voltak a jelzéseink!)

A templom mellett elhaladva, balra kanyarodva jutottunk be az erdőbe
És itt  még nagyon jól éreztük magunkat....



Akárhogy próbáltuk fényképezni az első emelkedőt, nem adják vissza a képek sajnos.
De elhihetitek: meredek volt és hosszú. Ráadásul a fagyott föld épp kezdett kiolvadni, alatta a sár csúszott, 
még túrabottal is nehéz volt menni, néhol csak kidőlt fák voltak a kapaszkodók. 




Vittünk Gerecse térképet, és túranaptár szöveges leírása alapján tájékozódtunk. 
A jeleket meg is találtuk a fákon.
De mi történik akkor, ha a jel az erdőirtáson át vezet(ett)? 
Kivágott fák hevertek mindenhol, néhol még az ösvényt sem láttuk. Szóval itt csak reménykedtünk, 
hogy jó irányba haladunk.....

A domb tetején, a torony mellett lévő fán meg is találtuk a jelet.
Itt voltunk a legmagasabban, utána már csak lefelé haladtunk a túra során.



Ezen a szakaszon már tényleg vidáman (leszámítva egyes fájdalmainkat) mentünk,
 miután átmásztunk a kerítésen lévő létrán.
Sajnos a piros + jelölés feljebb hiányzott, így csak reméltük,hogy jó irányba haladunk.
De azért mindannyian örültünk, mikor az elágazásnál megláttuk a jelet. Persze aki lentről jött
felfelé, annak egyértelműen mutatta az utat a tábla. 


Hatalmas tisztás, tűzrakóhellyel, gyönyörű napsütés.....

 
2020.január: így hárman. (+a bot)

2019. december 31., kedd

Mária út, Gödöllő-Kistarcsa, 10,7 km

Az előző évekhez hasonlóan, idén is a Mária út egy részét választottuk évadzáró túrának. Bár a 2019-es évben elég kevés teljesítmény túrán vettünk részt, nem is "gyűjtöttünk" közösen sok kilométert, de remélhetőleg majd jövőre ezt pótoljuk.

A lila Mária út jelzésen mentünk Gödöllőről Kistarcsára. A túra eleje nem volt ismeretlen, mert az októberi Világ Gyalogló Napi teljesítménytúra elején is ezen az útvonalon haladtunk. A fákon a jelek jól láthatók voltak útközben, csak egyetlen ponton bizonytalanodtunk el.

Mivel jóval 0 C alatt volt a hőmérséklet, a talaj fagyott volt, nem volt sár, nem csúszkáltuk végig a távot.

Megtett út: 10.75 km
Idő: 2 óra 52 perc
(921 kcal égettünk, amit Kerepesen a templomkerti pihenőnén vissza is pótoltunk:)




Gödöllő, Erzsébet-szobor


Sziklacsoport a szobor mögött


Itt elég sokáig nézegettük a sok őzet, és szarvast...








Bizonytalanságunk okozója...
Megoldás: a fák minden oldalát meg kell nézni, ha jelet keresünk:)


Jövőre, veletek, újra!

2019. október 14., hétfő

Viharbükk teljesítménytúra, Budai-hegység, 10,5 km

Az útvonal: Normafa/Virág-völgy/Makkosmária/Csillebérc/Normafa
A táv: 10,5 km
A segítség: szöveges leírás+térkép
A nevezési díj: 1400 ft
A túra végén: zsíros kenyér, innivaló
Az időjárás: kellemes, napos őszi idő

Mivel már sokszor jártunk a Budai-hegységben, és a fenti ellenőrző pontokat valamilyen formában, más útvonalon haladva többször érintettük, nem is gondoltuk volna, hogy lesz a túra során tétovázás, hogy melyik irányba is kellene menni. De volt:) Szövegértelmezési szempontból elő is vettük a leírást, és hittünk P-nek , aki mutatta az utat. Végül nem is olyan rossz idővel, 2 óra 30 perccel teljesítettük a távot. (igen, sikerült, ott rosszul mondtam nektek, hogy lecsúsztunk 8 perccel, mert a falióra sietett a kocsmában pár percet:)

Nem hiszem, hogy a kedvenc útvonalunk lesz, mivel majd a túra feléig szinte csak lefelé haladtunk, így nagy eséllyel a többi részén felfelé kellett menni, hogy újra elérjük a Normafát. Szóval tudtuk, hogy a viháncolós lefelé sétánknak lesz még böjtje....


Normafa, még induláskor, nincs tömeg

 
1.Ellenőrzési pont: Virág-völgy
felírtuk a kódot, és mentünk tovább


Színek mindenhol:
 


Vigyázz, ha jön a vonat!



Falábú barátunkkal:)

2019. október 5., szombat

Világ Gyalogló Napi túra, Gödöllői-dombság, 12,6 km


Szokásosan a "korai" indulás mellett döntöttünk, így 8:20-kor már ki is léptünk a gödöllői Erkel Ferenc Általános Iskola kapuján.
Bár a Teljesítménytúra Naptár kiírásában a túra Máriabesnyő irányába indult volna, az itiner alapján az ellenkező irányba, az Erzsébet park felé indultunk el. Amit cseppet sem bántunk, mert mindketten megegyeztünk abban, hogy utáljuk az aszfaltos, hosszú utat, amíg a máriabesnyői templomhoz kiérve a "fél városon" keresztül gyalogolunk.

 
   
Erzsébet Királyné szobor- itt még nem esett az eső

 
 Az 1.ellenőrzőpont a Vadaskert után volt, amiről be kell vallanom, nem is tudtuk, hogy egyáltalán létezik. (ugyan látogatható?) A szarvasbikák rendületlenül bőgtek az esőben is.


A túra könnyű volt, szintemelkedés alig volt, a homokos talaj elnyelte a vizet, ezért sár sem volt. Szerencsére az eső csak szemerkélt/szitált, ami legtöbbször a fák között nem is volt annyira zavaró.

 

 Tömegre számítottunk (talán később többen voltak? vagy csak az eső hatására nem indultak neki sokan?), de alig mentek páran előttünk/utánunk.


 Szent Jakab Vadászház kapuja








Erzsébet park- minden évszakban gyönyörű


 
Ketten voltunk....






2019. szeptember 18., szerda

Galgamente, Gödöllői-dombság, 15 km


Már idejét sem tudom, mikor állt utoljára össze a csapat, de most végre sikerült, így bemelegítésnek egy helyi és rövid túrát választottuk. A helyismeret adott volt, kivéve K, akinek végig kellett hallgatnia, ahogy végig sztorizgattuk az utat, mert mindenhol eszünkbe jutott valami/valaki az útról, a birkákról, a házakról, a lakótelepről, a berekről, stb.- a gyerekkorunkról. Bár most eszembe jutott, hogy végül K is helyi lakos lett a nevezéskor:)

A 15 km tulajdonképpen 13,2 km volt. Kivéve annak, aki a másik "hegyről" közelítette meg az Erika kocsmát, ahol a rajt volt, így T-nek megszavaztuk a 15 km-es távot.
A szervezés jó volt, végig szalagok voltak az úton (kivéve Hosszú völgy, ahol az itinert kellett követni), a nevezés gyorsan ment, a célban zsíros kenyér, előrendelésre gulyásleves. Sajnos az Erikában csak Pepsit árulnak, így a sarkon lévő cukrászdában "kellett" levezetni egy Cola mellett a túra fáradalmait.



 Ez még a földút a határban, ahogy a családi házakat elhagytuk. 
Általános iskolásként sokszor mentünk ezen az úton a Makkosba.
(akkor még nem túráztunk, csak "kiszaladtunk" az erdőbe)



Táblák mutatták a pontos utat, illetve az egyes távokat.


Nagy fák, nagy vizek, nagy meleg, ragaszkodó bogáncsok







 Lábszelfi őszi kikericcsel


2018. október 30., kedd

BUD 7/17, Budai-hegység, 7 km

Igen, igen, nem szépítünk az eseményeken, kizárólag a hagymás bab miatt mentünk, ezért
fentiek miatt úgy ítéltük meg, elegendő lesz a 7 km is nekünk...Persze lemaradni nem akartunk róla, így újra a szokásos 8 órás indulást terveztük be. Bár mi úgy gondoltuk, hogy a 7 km-et egy óra alatt megcsináljuk, a szintidőnk mégis 1 óra 43 perc lett.

A túrát a Sarokkő Egyesület szervezte Bud Spencer emlékére 7 és 17 km-es távon. A célban az első 250 befutót hagymás babbal vendégelték meg.



Az első ellenőrzési pont a Csacsi rét végén volt, egy sorompóra kifüggesztett kódot kellett az igazolólapra felírni ("Na, de ki az a Kispista?") K emlékeit összeszedve rekonstruálta nekünk, hogy melyik filmben és milyen szituációban hangzott el a kérdés.



 Csacsi-rét
 (bár bizonytalan vagyok, hogy tényleg ott készült-e ez a kép)


 A második ellenőrzőpont után (Fekete-fej)  ágazott el a két táv. Sajnos itt már az esőköpenyeket is elő kellett venni, ami majdnem a túra végéig fent is maradtak. Csendesen esett az eső, megnehezítve a járást (=csúszkálást) a nedves faleveleken.


 Szerteágazóan



Kilátás is volt 



Ő nem tudta, hogy egy sok százezer forintos fán húzta meg magát a kertészetben



Végre nem felejtődött el, bár úgy tudtuk, hogy nem jár a Gyermekvasút- de járt:)




 Hagymás bab és oklevél